Egyezerkilencszázhárom november 27-én olyan férfi költözött el az élők sorából, akinek élete és egyénisége valósággal átformáló hatással volt a megelőző évtizedek magyar életére. Meghalt Légrády Károly, a Pesti Hirlap alapitója, főszerkesztője és akik ott állottak koporsójánál, barátok, tisztelők, munkatársak, de akár ellenfelek is, csak azt állapithatták meg, hogy egy nagy és kivételes férfiegyéniség, a nemzeti munkának igazi bajnoka az, aki ime elvégezte földi hivatását, hogy örök nyugalomban folytassa azokat a nagy álmait, amelyeket sikerült itt a földön sorra megvalósítania.

Malomszegi Légrády Károly életének és munkásságának mulhatatlan jelentősége van az uj Magyarország kialakulásában. Minden időkben a sajtó volt az, amely a korszellemet irányitotta, amely, megértve az idők szavát, egyéni bélyeget nyomott arra a korra, amelynek krónikása. Annál nagyobb tehát Légrády Károly jelentősége az elmult félszázad magyar életében, mert hiszen ő volt az, aki azzal a merész és nagylendületü reformmal, amelyet annakidején, 1878-ban a Pesti Hirlap a magyar sajtóban jelentett, ugyszólván az egész magyar életet ráterelte az európai fejlődés végtelen távlatokat megnyitó utjára.

Légrády Károly (1834-1903)
Légrády Károly (1834-1903)

Légrády Károly lapjával az első modern magyar napilapot alapitotta meg, az első olyan napilapot, amelynek feladatává a magyar szellem irányitását, a közéletnek minden pártpolitikától mentes birálatát tette és amelynek zászlójára a meg nem alkuvó hazafiság nagy és szent jelszavát irta.

1834-ben született Budapesten Légrády Károly, középiskolai tanulmányainak elvégzése után a tudományegyetem filozófiai tanszékének hallgatója volt, majd a kereskedelmi pályára lépett és 1854-ben fivérével, Légrády Tivadarral könyomdát alapitott, amelyet néhány év alatt nagyarányu nyomdaüzemmé fejlesztett ki. A hirlapkiadás terén mint az „Ellenőr”, a „Földmivelési Érdekeink” és a „Falusi Gazda” cimü lapok kiadója kezdte meg pályáját, de ezek a lapok nemcsak nagy ambicióit, nemcsak szárnyaló és gazdag képzeletét nem elégitették ki, hanem kritikai éleslátását sem, amellyel az akkori magyar sajtót nézte és figyelte. Akkoriban a konzervativ formáju, kiállitásu, régimódi nyomtatásu és összeállitásu „lepedő-lapok” korát élte a magyar sajtó és Légrády Károly, mint olyan ember, aki állandóan a haladó élet lüktető ütőerén tartotta kezét, elérkezettnek látta az időt, egy teljesen ujszerü, kiállitásában és szellemében a külföld nagy lapjaira emlékeztető, de izig-vérig nemzeti érdekeket szolgáló napilapnak megteremtésére. Ennek a nagy célnak elérésére harcbavetette egész vagyonát, mert ugy érezte, hogy becsületes sajtó, csak független sajtó lehet és a magyar közönség kezébe csak független és becsületes napilap adható, ha a cél az, hogy a napilap vezetője és irányitója legyen a társadalomnak és minden érdeken fölülálló birálója a közélet eseményeinek.

Légrády Károly tehát mint a sajtó reformátora jelenik meg 1878-ban és mint ahogy róla elmondható az az angol meghatározás: „the right man on the right place” (az igazi ember a maga igazi helyén), ugy elmondható róla az is, hogy ez az igazi ember a maga igazi helyén, a legszükségesebb időpontban is jelent meg. A nyolcvanas és kilencvenes években oly hatalmas lendülettel fölvirágzott Magyarország annak példáját mutatja, hogy amikor Légrády Károly a Pesti Hirlappal korszakalkotó reformot inditott meg a magyar sajtóban, ugyanakkor az egész magyar élet is az átformálódás, a fellendülés tágas ösvényein haladt.

Légrády Károly azonban nemcsak politikai és közéleti téren kivánt olyan lapot adni a magyar olvasóközönségnek, amely korának szellemét képviselje, hanem irodalmi és művészeti téren is. Hogy ezt lehetővé tegye, lapjához gyüjtötte az akkori idők magyar irodalmának és ujságirásának legkiváltságosabb tehetségeit. A fiatal Pesti Hirlap a magyar toll kiválasztott gárdáját egyesitette. Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, majd Gárdonyi Géza a Pesti Hirlap irói gárdájához tartoztak, publicisztikai szolgálatában pedig ott állottak Rákosi Jenő, báró Kaas Ivor, Ágay Adolf, hogy csak legkiválóbbjait említsük a magyar zsurnalisztika történetének.

Légrády Károly (1834-1903)
Légrády Károly (1834-1903)

Amilyen megalkuvás nélkül való, mindig a maga utján haladó, sem jobbra, sem balra, mindig csak előre tekintő egyéniség volt Légrády Károly mint ujságkiadó, mint főszerkesztő, olyan volt ő a magánéletben is. De hiszen ez természetes: mindig az egyéniség az, ami döntő hatással van egy embernek nemcsak munkájára, hanem életére is. Légrády Károly a hajlithatatlan férfi megtestesülése volt. Megjelenése is az erőt sugározta, a jósággal párosult igazság-érzetet. Annakidején szájról-szájra jártak ennek a kemény és meg nem alkuvó férfiegyéniségnek legkülönfélébb megnyilatkozásai. Emlékezetes az az eset, amikor a Pesti Hirlap az összes lapokat megelőzve közölte Baross Gábor kereskedelmi miniszter uj államvasuti dijszabását, amelyről a Pesti Hirlap szerkesztősége a minisztérium egyik tisztviselőjétől értesült. Baross Gábor magához kérette Légrády Károlyt és megfenyegette a Pesti Hirlap postai szállitásának megvonásával, ha nem nevezi meg az illető tisztviselőt. Légrády Károly, habár tudta, hogy a postai szállitásnak ez a megvonása a Pesti Hirlap összeomlását és igy vagyonának elvesztését jelentheti, nem adta ki az illető tisztviselőt, hanem sikerült rábirnia a minisztert, hogy várjon egy hónapig, amikor az illető tisztviselő önként fog jelentkezni nála. Ez meg is történt és Baross Gábor annyira méltányolta Légrády Károlyban a jellemnek ezt az erejét, hogy amikor egy hónap mulva a tisztviselő jelentkezett nála, ezt csak szelid korholásban részesitette, Légrády Károlyt azonban kinevezte az ujonnan megalakult ipartanács tagjává. Ugyanilyen férfias hajlithatatlanság jellemezte Légrády Károlyt a Széll Kálmán és báró Bánffy Dezső között annakidején felmerült politikai harcban is. A mindenható miniszterelnök, Széll Kálmán minden üldözése ellenére is kitartott jó-barátja, báró Bánffy Dezső mellett, akinek Széll Kálmánt támadó cikkei is a Pesti Hirlap hasábjain jelentek meg. Általában egyike volt Légrády Károly kora legnépszerübb embereinek. 1871 óta a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék szavazó ülnöke volt, 1878-ban kereskedelmi tanácsosi cimmel tüntette ki a király, 1872-től haláláig a főváros törvényhatósági bizottságának tagja, 1880 óta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és 1888 óta az Országos Ipartanács tagja. 1895-ben szabadelvű programmal a Maros-Torda vármegyei Ákosfalva választotta képviselőjévé és politikai tevékenységét is az a szabadelvüség, az a függetlenség és meg nem alkuvó hazafiság jellemezte, amelyet hatalmas alkotásának, a Pesti Hirlapnak zászlójára irt. Később — miután kerületét két országgyűlési cikluson át képviselte és tagja volt a parlamenti számvizsgáló bizottságnak is — a politikából kiábrándulva, visszavonult a parlamenti szerepléstől, hogy ezután egész munkásaágát a Pesti Hirlapnak szentelje.

Ha Légrády Károlyt néhány szóban jellemezni akarnók, csak azt mondatnók róla: a Munka Embere, Kora reggeltől késő éjszakáig lapjának ügyeit intézte, pihenést nem ismerve és igen gyakran megtörtént, hogy még éjszaka is felkelt ágyából, magáraöltötte jellegzetes hálóköntösét, amelyet a Pesti Hirlap akkori szerkesztőségének minden tagja jól ismert és lakásából a szerkesztőségbe ment át, ahol a hajnali órákig résztvett a lap szerkesztésében. Meg-megállt az iróasztaloknál, mindenkivel elbeszélgetett, birált és dicsért, megbeszélte a napi eseményeket és az a pihenést nem ismerő munkás energia, az a keménység, gerincesség és tántorithatatlan nemzeti idealizmus, mely őt jellemezte, átsugárzott az egész szerkesztőségbe, ezen át a Pesti Hirlapba, hogy végül is irányitó erővel hasson a közönségre, végső eredményeben pedig magára a korra. A munkának ugyanebben a szeretetében nevelte gyermekeit, akiknek a lapcsinálás titkait, a legkisebb részletektől a legnagyobbakig meg kellett tanulniok. A munkának ez az embere azonban, mint családapa, maga volt a gyengédség és szeretet, a társadalmi életben pedig közkedvelt egyéniség, akinek csöndes, csípős humorát általánosan ismerték a budapesti társaságokban.

1903 novemberében megbetegedett Légrády Károly, az addig erőteljes és pihenést nem ismerő férfi ágynak dőlt és állapota napról-napra rosszabbodott. Vesebajokozta komplikációk léptek fel nála és a halál alig párnapi szenvedés után döbbenetes gyorsasággal ragadta el. Őmaga halálos ágyán is annak bizonyult, aki életének és munkájának idején mindig volt: igazi férfinek. Nyugodtan nézett szembe a halállal, vallásossága és nyugodt lelkiismerete nem engedték, hogy rémüldözve fogadja az elmulást. Nyugodtan bucsuzott el gyermekeitől, barátaitól, orvosától és mint aki biztos lehet afelől, hogy földi küldetését tökéletesen elvégezte, békével fogadta a halált, mely november 27-én következett be.

Légrády Károly halála nagy részvétet váltott ki az egész ország közönségéből, temetésén megjelent a közéletnek, a társadalomnak, az irodalomnak és művészetnek minden számottevő tagja és az egész gyászoló közönség érezte, hogy még akkor is, ha tökéletes élet lezáródásának volt itt tanuja, sok gyászolnivalója akad abban a férfiúban, akit alkotó ereje még további munkákra tehetett volna hivatottá.

(Forrás: A Pesti Hirlap 1932 évi Nagy Naptára. Légrády Testvérek, Budapest, 355-357. o.)
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s